Kisgyerekkoromban, mint a száraz spongya szívtam magamba az idősek elbeszéléseit a múltjukról. Sajnos, ezek az érdekes hegyesi adatok, történetek (meglehet, hogy csupán csak anekdoták és adomák) lassan-lassan az én elmémben is összemosódnak, és a leírásokban az olvasó hibát talál. Értelemszerűen nagyon örülnék, ha ti „Idős generáció” (Szegeden a „Mindentudás Egyeteme” októbertől megszüntette az „Idős Generáció” elnevezést, és helyette ezentúl a HARMADIK GENERÁCIÓ szerepel… Nem rossz!) és 30-tól 50-esek átadnátok a gyermekeiteknek, unokáitoknak a hegyesi mindennapi élet múltjának érdekes történeteit. Elárulom: rossz előérzetem van a távoli jövőt illetően, szeretett falum valós történetét már csak egy a föld mélyébe eresztett, dokumentumokkal telerakott, 50 méter mélyre eresztett „IDŐKAPSZULA” menthetné meg. Most pedig jöjjön a történet-lánc!
Nehéz eltalálnom a pontos dátumot, de ha nagyapám (Titatata) 1894-ben volt 20 éves, akkor már nyomom vagyunk. Úgy 80 éves korában mesélte, Hegyesen vasárnaponként volt délutáni tánc és esti tánc. Feltételezhetően a tehetős családok gyermekeinek volt az esti, ahová hintón és díszes szekereken mentek. Két táncházat említett Titatata (valószínűleg tévedett): az egyik a Rakoncza vendéglő, a másik meg a Zöldkert. Én nem hinném, hogy a Zöldkert több, mint 120 éves lenne, és ilyen jó állapotban van. Többször mesélte, a legények alig várták, hogy a tánc közben kint egy zivatar tegye oly latyakossá a kocsiutat, hogy a sártól ne lehessen átmenni a túloldalon lévő téglajárdára. A legényeknek a bálba bőrcsizmában illett menni (Ugyanis az utcáknak csak egyik oldalán volt téglajárda.). Ilyenkor a legényeknek a hátukra vehették a lányokat, és átvihették a téglajárdára. „Én mindig a Pokróc Marcsát választottam, mert annak biz’ oly kemény bumeklijai (mellei) voltak, hogy mire átértem vele, még az ‘acskóm’ is izzadt volt.” – mondta öregapám huncutul. Csupán azt nem értem, ki vitte át a gardemamákat. Vagy az is meglehet, a délutáni táncon nem voltak gardemamák.
Kis János – ManóMost ugorjunk egyet időben. A XX. század kezdetén a ’20-as, ’30-as években élte a zenekari tánc a fénykorát a faluban. Kilenc zenekar volt Hegyesen!!! Működött még a Rakoncza vendéglő és a Zöldkert is. Sőt a „Központinál” és a Gazdászati környékén is volt kisebb táncház. Már volt szombati és vasárnapi tánc is. Egy nagy váltás volt, úgy, mint később a diszkóban. Új táncok jelentek meg: foxtrott, charleston, quickstep, tangó, valcer, keringő (először a magyar falvakban Görgetőként volt ismert a keringő). Végre összesimulhattak a szerelmespárok. A szív hevesen vert, a lány remegett az izgalomtól, a fiú beleizzadt, hogy visszatartsa férfias ösztöneit. Ekkor jöttek a hirtelen szerelemből fakadó SZÖKTETÉSEK (amikről majd egy más alkalommal írok). Ötletes szervezők voltak. Szinte mindig volt témája a táncnak: „Szüreti bál”, „Ketrecbál”, „Cigánybál”, „Zabál”, stb. A zenekarok – szüleim elmondása szerint – nagyszerűek voltak. Egy bál olyan esemény volt, ami a gardemamáknak, a lányoknak, a legényeknek egész héten fő beszédtémájuk volt… Azután jött a háború, és megváltozott minden. Elmúlt húsz év a háború kezdete óta, amikor ismét felpezsdült a Zöldkertben a szombat esti bálozás. Emlékszem, tánciskola is volt. Zoli bátyám is járt tánciskolába. A vizsgaest, az igazán nagy dolog volt! A lányok úgy készültek, mintha szépségkirálynő választásra készülnének. A bál végén mindenki kapott diplomát, és megválasztották a legjobb táncospárt, valamint a legszebb táncos lányt. Ekkor szembesültem először a durva valósággal. Egy apa, néhány hónap elteltével, egy vendéglőben, enyhén illuminált állapotban elmondta, hogy milyen sok pénzébe került neki a négy zsűritag megvesztegetése, hogy az ő lánya legyen a bálkirálynő.
1959-ben azután kezdett valami változás történni. Petri Sanyi felszerelt a mozi elé, ahol az Otthon balkonja van, egy nagy erősségű hangfalat. Minden nap magnóról mentek a jobbnál-jobb amerikai és európai slágerek (Elvis Presley, Platters, Brenda Lee, stb.). Ugyanebben az évben elindult a Szabad Európa rádión a „Teenager Party” Cseke Lászlóval. Kinyílt a világ a falu előtt; vannak az úgynevezett Diszkók, ahol a hanglemezek szolgáltatják a zenét. Közben megalakult Hegyesen egy zenekar „BÚR-MÓL-HAJ” néven. (Burián Tibi harmónium – ma szintetizátor -, Moldvai Sanyi (Csimesz) gitáron. Nagyszerűen játszott. Hajnal Laci pedig dobolt. Ha jól emlékszem, megnyertek egy, az Újvidéki Rádió által szervezett „Ki Mit Tud” versenyt, aminek a döntője Hegyesen volt.
Mind jobban tért hódított a bakelit lemez. A bátyámmal szereztünk nagy orosz sztereó hangfalakat és egy gramofont. Akkor már Cseke Lászlóval leveleztünk, és küldte rendszeresen az amerikai Billboard zenei szaklapot. Az ő segítségével már ’60-ban beszereztem Nottinghamból a legújabb sikerlemezeket. Nyáron kinyitottuk az ablakot, összegyűlt a fiatalság előttünk, és órákig hallgattuk az akkori jobbnál-jobb sikerszámokat. Talán ez volt az első „Talponálló Diszkó” :-). 1962-ben (nyolcadikos voltam) elvittem az iskolába Little Richard bakelit lemezét a Tutti-fruttit. (Nagy hiba volt.) Zene órán Vivalditól hallgattuk meg a „Négy évszak” részleteit. De mielőtt bejött volna a zenetanár, föltettem Little Richardot, és teljesen felerősítettem. Majdnem megvertek. „Vedd le ezt a hülyeséget!”, ordították. Hát, igen; aminek még nincs itt az ideje, azt ne erőltessük. Öt évnek kellett eltelnie, hogy egy új, mindent átformáló generáció lépjen a színre. Persze, azalatt az idő alatt divatba jöttek a házibulik. Nálam majdnem minden nap volt pop zene hallgatás. Csak halványan emlékszem a nevekre: Almási Jancsi (Csupa), Moldvai Sanyi (Csimesz), Körmőci Dénes, Vukičevič Mihajlo (jelenleg az Újvidéki Rádió zenei szerkesztője), Cigu, Kecskés Petyi, Galambos Jutka, Milosević Anđelka, stb. Majd eljött a nagy pillanat. Mivel a Zöldkertben nem engedték az első diszkó estet, a mozi kijárata mellett balra volt egy kocsma, ahonnan egy ajtó egy gyűlésterembe vezetett. Nos, ez lett átalakítva. Ha jól tudom, Csimesz szervezte, a Paróci Pali rendezte a fényhatásokat (nem biztos). A lényeg, hogy sötétbordó gyertyakörték égtek, és néha-néha megszakította egy sárga fényvillanás. Csak lassú számok mentek, és a párok összesimulva élvezték a zenét és a pillanat varázsát. Én kint a bejáratnál álltam, amikor odajött hozzám a Kovalcsik Lali bácsi (jó barátok voltunk). „Mi ez itt Dénes?” – kérdezte. „Ez diszkó lenne, ahol nincs zenekar, csak lemezekről jön a zene, és arra táncolnak.” – válaszoltam. A következő pillanatban Lali bácsi mind egy felbőszült bika rontott be a hangulatvilágításba. „Micsoda Disznó parti! Nyilvános kuplerájt csináltok a Szövetkezet Tanácsterméből! Azonnal takarodjatok! Kifelé! Mindenki kifelé!!!” – ordította. Hát, így végződött az első Diszkó-est. Később Tóth Imre lett az Ifjúsági Elnök, és nála már gördülékenyen ment a Diszkó szervezés. Még azért sokszor a Moldvai Sanyi adta (együttesével) az élőzenét. A nagy fordulatot az hozta, mikor Körmőci Dénesnek sikerült egyetemi évfolyamtársát, Kis János-Manót elhívni Hegyesre.Ő már akkor Szabadkán a legmenőbb DJ volt. Azonban mielőtt erről írnék, leírom, hogyan is lettek a gardemamák kiűzve a bálakból. Terhes volt már mindenkinek, hogy a bekötött fejű gardemamák megzavarják a partykat. Történt pl. egyszer, hogy a fiúk megbeszélték, a táncteremben lévő padoknak csak egyik felére ülnek. Jöttek is a gardemamák. és melléjük telepedtek. A fiúk jeladásra egyszerre keltek fel. és a súlytól minden pad felbillent, a gardemamák gurultak a földön. Egy másik alkalommal pedig csak a gardemamákat kérték fel táncra egész este. A végső csapás a gardekra egy nyári estén történt. A fürdőnél. a medence mellett volt egy kibetonozott napozó (lehet, hogy még megvan). Nagyon jó nyáresti hangulat volt. Baj az volt, hogy a tánctér felét a gardek foglalták el székeikben ülve. Úgy 11 óra körül megjelent Deák Csaba és Üveges Imre (akkor még egyetemista) a fürdőben. Mondtuk nekik, nézzék meg, hogy elrontják az estét a vénasszonyok. Mindketten felkerekedtek. és átmentek a medence túlsó, sötétebb felére. Gyorsan vetkőzni kezdtek. Csaba a fürdőnadrágnál megállt, és belevetette magát a vízbe. Azonban Üveges Imre pőrére vetkőzve elkezdett kocogni a medence szélén. Rövid idő után, már mindenki őt bámulta. Ekkor belevetette magát a vízbe, és elkezdett úszni a „tánctér” felé. Én még nem láttam felugrani ilyen fiatalosan, idős asszonyokat. Összekapták magukat, és pillanatok alatt eltűntek. A tánc pedig ment tovább. Soha többé gardemama nem jött bálba, táncra, vagy diszkóba… Manó közben megszerette Hegyest, és igencsak sűrűn tartott Diszkót. Kitűnő, frappáns szöveggel kötötte össze a zenét, és hát a legjobb nyugati bakelit számokat eresztette. A viselkedés a fiatalok között teljesen megváltozott. Felszabadultabban, kiváló hangulatban töltötték a szombat estéket. Később megalakult Hegyesen a „Jupiter” diszkó, aminek két nagyszerű lemezlovasa volt: DJ Szőlősi Pál és DJ Csernus Ottó. Mikor megrendezték a Maraton Diszkót, én már Kulán laktam (…de Hegyesen dolgoztam). Az egyik munkatársnőm (akkor fiatal lány) is végigtáncolta a Maraton Diszkót, ami a kézilabda pályán lett megtartva. Én akkor ezt nagyon elítéltem, mert pl. a munkatársnőm röviddel utána hirtelen elkezdett fogyni, és hetekig rémesen nézett ki.
Sajnos, itt be kell fejeznem (1980-as évek kezdete), mert a kért információkat nem küldték meg Hegyesről. Azt hiszem ennyi elég is. Még arra emlékszem, Kátai Sándor vezetésével áthurcolkodott a Diszkó (az Ifjúsági Otthon) a volt Stoteks/Trgoprometnek általi épületbe. Én ott jártam valamikor első osztályba, majd tornateremmé alakították; később az asztaliteniszezők kaptak helyet benne, stb. A felújított diszkóban voltam, és mondhatom, az akkori követelményeknek megfelelt, és szép is volt.
Tóth Dénes Arimon
