Főoldal Archívum2007-12 Pályázatot írni tudni kell

Pályázatot írni tudni kell

írta: Szó-Beszéd Adminisztrátor
128 views

Figyelem!
A következő bejegyzés a Szó-Beszéd nyomtatott kiadásából származik, így annak tartalma esetlegesen elavultnak tekinthető. A Digitális Archiválási projektünk során végrehajtjuk a fellelhető összes Szó-Beszéd kiadás digitalizálását és közreadását további felhasználás céljából. A alábbi cikk nyomtatásban a Szó-Beszéd 2007. decemberi számában jelent meg.

 

Azt hiszem még mindig kevesekben tudatosodott, hogy már az EU előcsatlakozási folyamatban csak azok az önkormányzatok, intézmények, szervezetek és magán személyek tudnak pénzbeli támogatáshoz jutni, akik az elgondolásaikat célszerűen, velősen meg tudják fogalmazni, vagyis a pénz adományozóját meg tudják győzni arról, hogy miért fontos éppen az ő pályázatukat támogatni.

Azoknak azonban, akik mindezzel tisztában vannak, és akik hangyaszorgalommal már most gyűjtögetik a pályázat írásának, levezetésének apró fortélyait – a Vajdasági Falusi Turizmusfejlesztési Központ nyertes pályázata egy újabb lehetőséget jelent. A Központ képzésének elnevezése önmagáért beszél: És észszerűen az előcsatlakozásig – multiplikátor képzés.

Mint ahogy azt Csernik Teréz projektvezető kihangsúlyozta – a képzésre itt helyben került sor, összesen 114 órában, hétvégenként magyarországi előadók tartanak előadásokat, ugyanis a Vajdasági Falusi Turizmusfejlesztési Központ szeretné minél jobban kihasználni az időt az előcsatlakozásig és alaposan felkészülni a majdani anyagi támogatások fogadására és lehívására.

Mintegy húsz fő részére szervezték ezt a képzést, a hallgatók az önkormányzati képviselők, intézmények dolgozóinak, a civilszervezetek képviselőinek köréből kerültek ki, Kishegyesről, Bácsfeketehegyről, Telecskáról, Topolyáról. Az egyik előadó, Kővágó Zoltán a Szegedi Tudományegyetem Projektfejlesztési és Innovációs Igazgatóság munkatársa elmondta, hogy ő több mint nyolc évvel ezelőtt, még Magyarország uniós előcsatlakozási időszakában kezdte, saját maga képzésével.

Az elején ő maga járt külföldi képzésekre, ahol felkészítették őket arra, hogy a későbbiek folyamán ők maguk is tartsanak képzéseket. Következő lépésként a külföldiek tartottak előadásokat Magyarországon, melyeken szintén részt vett, ezáltal olyan képesítésre tett szert, hogy uniós szinten tarthat képzéseket. Emellett, hogy ne csak elméletileg meséljen a pályázatírásról – különböző felkérésre (civilszervezetek, egyházi intézmények) ő maga is ír pályázatokat. Ugyanakkor kormányzati felkérésre pályázatok lebonyolításának ellenőrzését is végzi. Vagyis úgyis mondhatnánk a pályázatírás és a pályáztatás oldalán is jelen van.

Az így szerzett ismeretekkel – valamint a gyakorlati tapasztalatok alapján, esettanulmányokat is készít. Az általa tartott képzések 40 százaléka elmélet – az összes többi gyakorlati útmutató-tanácsok mind a majdani pályázatok elkészítéséhez, mind azok eredményes megvalósításához. Véleménye szerint ez a képzés elegendő óraszámban jött létre ahhoz, hogy a pályázatírás előkészületi műveleteit a megírástól kezdve a végrehajtás, a pályázati elszámolás apró buktatóit is elsajátíthassák a hallgatók.

A képzést, melyet a Határon Túli Magyar Oktatásáért Apáczai Közalapítvány támogatott, a kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola ebédlőjében tartják, hétvégenként – pénteken és szombaton. Végezetül, annak bizonyságául, hogy Kővágó Zoltán vérbeli előadó lehet, hiszen jómagam csak egy röpke félórára néztem be az előadásra, a beszélgetésünk idejére, de sikerült máris újat tanulnom: hogyan kezeljük a sajtót, hogyan készüljünk fel az újságíróval való beszélgetésre, mire figyeljünk. Vagyis jó magam is megbizonyosodhattam. Van még mit tanulnunk.

Még ez is érdekelheti