Főoldal Intézményeink híreiProgramjaink Dombos Fest program 2018

Dombos Fest program 2018

írta: Bakos Dorisz
298 views

                        Dombos Fest 2018

                                   július 4.–július 9.

 
Többen úgy vélik, hogy a Dombos Fest a Vajdaság szebbik arca, a szervezők pedig lelkesen dolgoznak rajta, hogy a varázslat folytatódjék, hogy Kishegyes ha csak pár napra, de a kulturális világtérkép egy érdekes színfoltjaként tündököljön!
Programajánló: 

Július 4.szerda – Hegyalja utca
19.30 –  18. szülinap és ünnepélyes fesztiválmegnyitó
Nagykorúvá érett a Dombos Fest!
Az idei évben ünnepli 18. születésnapját a fesztivál. Mindenkit sok szeretettel várunk a partyra!
21.30 –Dombos Fest exkluzív: Lajkó Félix & Sidoo Attila
Azt hiszem hazai „csodagyerekünket” nem kell hosszas sorokkal bemutatnom, hisz a falu többsége még nálam is többet tudhat a fiatal tehetség múltjáról. Már-már hagyománnyá vált, Lajkó Félix lélegzetelállító játéka a fesztiválon. Hol egyedül, hol pedig más művészekkel karöltve kápráztatnak el bennünket, ez az idei évben sem lesz másképp.
Sidoo Attila (hangszere a Gitár).  15 éves korában kezdett gitározni. Először punk és rock zenekarokban játszott, de érdeklődése hamar a jazz illetve világzene irányába fordult. Villámgyors kéztechnikáját, virtuóz játékmódját már sokan megirigyelték. Nem csak gitárosa, de zenei vezetője is a Besh o droM zenekarnak. Kedvenc gitárosa Django Reinhardt. A Sidoo-Munkácsy duóval (két gitár) a Django által megteremtett manouche swing műfajnak hódol.
 Képtalálat a következőre: „sidoo attila”

Július 5. csütörtök
Nagyszínpad
20.00-21.15  Lóci játszik
Tavalyi vendégünk idén is ellátogat hozzánk. Műfaj:singer-songwriter alapú „grand band”. A zenekar tagjai: Csorba Lóci – basszusgitár, ének, dr. Dobozy Ágoston – zongora, Fülöp Bence – gitár, Fábián Tibor – dob, Seress Bence – szaxofon, Rácz Dániel – trombita

A Lóci Játszik zenekar története három éve kezdődött, amikor Csorba Lóci névadó frontember, a VAN című mozi filmzenéjével megalapozta a közönség és a szakma figyelmét, ezt követte a Ki Mit Tube és a Cseh Tamás Program elismerése. 2015-ben megjelentették a “Hadd legyek arról híres…” című lemezüket, sikeresen turnéztak a Margaret Islanddel közösen, tavaly fölényesen megnyerték a Veszprémi Utcazene Fesztivál közönségdíját. A 2017-es év elég jól indult a zenekarnak, hiszen megnyerték a Fonogram “Év Felfedezettje” címet és a Szigetes Fesztiválok rangadóján, a NagySzínPadon is benne vannak a legjobb 8 között. Aki egyszer elmegy egy Lóci koncertre az szinte egyből rajongóvá válik, és a kibontott csokornyakkendős csapat fellépésein, személyesen is átélheti a közönség, hogy milyen az, amikor a Lóci Játszik.

21.00 – Löszvarázs 1.
22.30-23.40   Ladánybene 27
Ladánybene 27 (nemzetközileg LB 27) az első közismert reggae zenekar Magyarországon. Ők készítették el Magyarországon az első reggae albumot (1991), az első dub albumot (2002), valamint az első riddim albumot (2007). Elidegeníthetetlen érdemük van a reggae zene magyarországi meghonosításában és megismertetésében. A One Drop Promotions labellel közösen évente megrendezett fesztiváljuk, az LB27 Reggae Camp a hazai reggae élet legfontosabb eseménye. Az 1985-ös megalakulásuk után történetük 1988-ban fordult komolyra, mikor az angyalföldi haverokból álló zenekar megnyert egy országos tehetségkutató versenyt.
A siker lendületével szorgos munkába fogtak, így rövid idő alatt helyi szinten ismertté váltak akkori ska stílusú számaikkal. Több demófelvétel készítése és rengeteg koncert után 1990-ben már színvonalas produkcióval érték el következő sikerüket; megnyerték az akkori legnagyobb, országos tehetségkutató versenyt, melynek fődíja egy lemezszerződés volt a PolyGrammal.

23.30– Tábortűz
45-00.45 éjszakai  jazz: RoadSixSax
Idézve Tóth Viktort: „Mindenfajta zene, lehet az jazz, népzene, hip-hop, vagy bármi, egy tőről fakad, ha szívből jön.”  Ahhoz, hogy az ember elhiggye, a négy szaxofonosnak nincs szüksége ritmusszekcióra, meg kell hallgatnia élõben ezt a formációt! A Road Six Sax lényegileg úgy működik, mint a világhírû World Saxophone Quartet. A Road Six Sax egy 20 éve működő csapat.
A tagok együtt, egy városban nőttek fel. Együtt keresték útjukat… zenéjükben a pillanat szabadsága – és teremtő ereje táncol a kaland vágyával. A jazz, a bolgár népzene, a kortárs zene, vagy akár a funk, a pillanatba oldódik s vágyik stílusokon felüli, egyszerű: a szívnek kedves zenévé lenni. Tagok: Tóth Viktor – altszaxofon, Haaz Imre – tenorszaxofon, Solymosi Milán – tenorszaxofon, Weisz Gábor – baritonszaxofon
 
 
Kisszínpad
19.00-20.00  Szeder
Szeder-Szabó Krisztina
Énekes-dalszerző. Eredetileg francia szakon végzett, majd a Kőbányai Zenei Stúdióban tanult, első komolyabb együttese a Melo­disztik nevű, francia sanzonfeldolgozásokat játszó duó volt. Saját néven 2013 óta koncertezik állandó kísérőzenekarával. Két éve jelentette meg első lemezét, a nagyrészt közösségi finanszírozásból megvalósított Hab a tetején című, akusztikus-jazzes-folkos-sanzonos popzenét tartalmazó minialbumot, amelyről a klipesített Reggeli dal szép rádiós karriert futott be, így a Szeder hamar a népszerű új magyar zenekarok közé került, az énekesnő pedig emellett közreműködött az Ivan & The Parazol és a Lóci játszik lemezein is. A zenekar idén nyáron megjelent első valódi nagylemezével, az elődjénél grandiózusabb megszólalású, elektromos gitárokat és pszich-popos hatásokat is felvonultató Táncolj velem, élettel részben maga mögött hagyta a sanzonpopos gyökereket, míg a produkcióra jellemző személyesség és az akusztikus alapokon nyugvó hangszerelés változatlan maradt.
diszkográfia

21.30-22.30   Pátkai Rozina
Pátkai Rozina és zenekara ismét ellátogat fesztiválunkra. Pátkai Rozina magyar énekesnő, dalszerző, képzőművész. Az olasz gyökerekkel rendelkező énekesnő bossa novát játszó együttesével vált ismertté, számos hazai és nemzetközi versenyen értek el sikereket. 2016-ban elindított „Minka”  projektje az elektronikus zene és a magyar költészet találkozása, újdonság a versmegzenésítés színterén. Zenei pályája a középiskolában indult, ahol Rakéta nevű improvizatív rockot játszó zenekarát alapította. Később klasszikus éneket tanult, első mestere Farkas Katalin, majd később Bátori Éva operaénekesnő. Gitározni Víg Mihálynál (Balaton, Trabant) tanult. Pátkai Rozina és zenekara különböző formációkban 2010 óta koncertezik rendszeresen Budapesten és vidéken. 2011-től vezeti saját jazz-zenekarát, mellyel számos nemzetközi díjat és hazai szakmai elismerést szerzett külföldön és itthon egyaránt. 2012 óta kizárólag szabadúszó előadóművészként, dalszerzőként dolgozik.

Dombos Wine Club
16.00 – 20.00 – Dombos remix – irodalmi csevely

Július 6. péntek
Nagyszínpad
20.00-21.00  Csizmadia Anna és a Fokos
Csizmadia Anna és a Fokos zenekar, akar csak Lajkó Félix évek óta visszatérő vendégeink. Őket is már a falu apraja nagyja ismerheti. Talán be se kellene mutatnom őket, így csak néhány sor, magától Csizmadia Annától önmagáról.
Csizmadia Anna vagyok, a Világ legcsodálatosabb falujából, Kupuszináról. 1992.11.20-án láthattam meg a napvilágot , a falum mellett lévő városkában, Apatinban ! Kupuszina, Nyugat-Bácskában terül el, a Duna holtágai mentén. Mi vagyunk a Legdélebbi Palóc kirajzás! Máig őrizzük hagyományainkat, népdalainkat, néptáncunkat, népi imádságainkat. Minden házban megtalálható a népviselet. Az Óvodámat, és az Általános Iskolámat , a falumban végeztem, majd felvételiztem, a Szabadkai Zeneiskolába, Zongora és Etnomuzikológia szakokra. Az évek során zongora szakomat “leváltottam” Zeneelmélet szakra, s ebből is érettségiztem, 2011-ben. 2011-ben felvételiztem a budapesti, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Népi-ének szakára, ahová fel is vettek, nagy örömömre, s jelenleg, harmadéves hallgatója vagyok. Számtalan népdaléneklési és versmondó versenyen vehettem részt, Általános és Középiskolás éveim során. A legtöbbre Édesanyám tanított.
Fokos zenekar
Mivel az interneten is csak innen-onnan lehet összecsipegetni pár töredékinformációt róluk, ezért személyesen a zenekar mesél önmagukról, megalakulásokról, (majd a kedves olvasók ezen számunkban bővebben is olvashatnak róluk Patyerek Réka interjújában.)
 Az óbecsei néptánccsoport tagjai voltunk valamennyien, ennek köszönhetjük az ismeretséget. Gimnazista korunkban kovácsolódtunk egy társasággá, ahol a zene a közös érdeklődési körök egyike volt. Népzenével 2009-ben kezdtünk el foglalkozni, akkor alakult meg a Csikós, majd 2010 őszén a Fokos zenekar. Ekkor még négyen voltunk: Csonka Balázs (harmonika, prímtambura), Jovánovity Péter (nagybőgő), Sterbik László (hegedű), valamint jómagam, Szerda Balázs (brácsa, tamburakontra). Néhány hónap elteltével csatlakozott hozzánk Szabó András (hegedű, basszprímtambura) is. Sterbik László 2014 nyarán történő kilépését követően Cseszák Zsombor (hegedű, cimbalom) lépett a helyébe, akivel a Csikós zenekarban már muzsikáltunk együtt.
21.00 – Löszvarázs 2.

22.30-23.40  Vujicsics
A Vujicsics együttes a magyarországi délszláv nemzetiségek (elsősorban a szerbek és horvátok) népzenei hagyományait ápoló zenekar, mely 1974-ben alakult Pomázon. Az együttes névadója Vujicsics Tihamér zeneszerző, népzenekutató, aki a zenekar egyik legfontosabb segítője volt, akinek 1975-ös halála után vették fel a nevét. A zenekar alapító tagjai, Győri Károly, Szendrődi Ferenc, Eredics Kálmán, Eredics Gábor, Borbély Mihály, Brczán Miroszláv és Nyári Iván egy pomázi fúvószenekarban ismerték meg egymást. Az együttes 1974-ben a Pomázi Nemzetiségi Táncegyüttes zenekaraként alakult meg, majd 1975-ben felvették a tevékenységüket támogató Vujicsics Tihamér népzenekutató nevét, aki abban az évben hunyt el egy damaszkuszi repülőgép-szerencsétlenségben. Kezdetben a Budapest környéki szerbek népzenéjét adták elő, majd később a Duna-menti, illetve a dél-magyarországi horvát népzenével is foglalkozni kezdtek. A zenekar minden tagjának volt nemzetiségi kötődése, az Eredics testvérek dédapja szerb pap volt Csobánkán, Győri Károlynak dalmát, Borbély Mihálynak szlovák, Nyári Ivánnak szerb felmenői vannak. Az együttes tagjai 1998-ban létrehozták a Vujicsics Egyesületet, amely a délszláv és más népek zenei tradícióinak megőrzését, annak minél szélesebb körben való megismertetését tűzte ki céljául.

23.30 – Tábortűz

Kisszínpad
21.15-22.15  Borbély Mihály Polygon
Tagok: Borbély Mihály – szaxofon, tárogató, klarinét, basszusklarinét, fujara, Lukács Miklós -cimbalom, Dés András – ütőhangszerek
A trióként is működő zenekar a nép- és világzene, a jazz és a kortárs zene területén egyaránt otthonosan mozgó, Artisjus, eMeRTON, Lovagkereszt, Szabó Gábor és Liszt-díjas, a Vujicsics együttes tagjaként pedig megosztott Kossuth-díjat is elnyert Borbély Mihály legújabb formációja. A rendkívül sokoldalú cimbalmos, Lukács Miklós és az egyéni hangú Dés András ütőhangszeres ideális partnereknek bizonyultak egy különleges zenei hangzás kialakításában. Az elmúlt év őszén rögzített koncertlemezükön (Polygon – Fonó, 2016) a bolgár kaval világhírű művésze, Theodosii Spassov volt a vendégük. Kamarazenei igényességű, egyszer melankolikus és elgondolkodtató, máskor vibráló és sodró lendületű improvizatív zenéjüket a jazz különböző irányzatainak, valamint a Kárpát-medence és a Balkán népzenei örökségének ötvözése jellemzi, érdekes dallamfordulatokkal, olykor finoman áttetsző, máskor erőteljes ritmusokkal, illetve kortárs zenei elemekkel. A rendhagyó hangszerösszeállítású együttes előadása kivételesen sokszínű és gazdag, ugyanakkor egységes zenei világgá formálódik koncertjeiken.

00.00-01.00 éjszakai after koncert: Santa Diver
A Santa Diver formációt 2006-ban alapította Kézdy Luca jazzhegedűs és Szesztay Dávid multiinstrumentalista, zeneszerző. A trió harmadik tagja Szegő Dávid, aki 2015-ben csatlakozott a zenekarhoz. A három hangszer és egyéniség egy egészen sajátos és unikális zenei világot képvisel, amit a jazz, world music, és a szabad zene metszetében talált meg. Hangzásukat meghatározza a rendhagyó felállás (hegedű-basszusgitár-dob), Kézdy Luca különleges, narratív hegedűjátéka, színes és dallamos basszus szólamok, és az apró, izgalmas történésekkel teli, mégis energikus dobolás. Deep Diving című harmadik lemezük 2017 decemberében jelent meg a NarRator Records gondozásában.
 
Dombos Wine Club
16.00 – 20.00 – Dombos remix – irodalmi csevely

Július 7. szombat 
Nagyszínpad
20.00- 21.00 Frenk
Frenk Torma Gábor néven látta meg a nap- és holdvilágot 1977. július 25-én Dunaújvárosban. Zene iránti érdeklődése elég korán megmutatkozott, mikor is négyévesen már a lábosokat ütögette a szülei rock and roll lemezeire. Hatéves volt, amikor megkapta első gitárját, tizenegy évesen pedig az első – behangolhatatlan – rozzant pianínóját. Színpadon nyolcévesen debütált – dobosként – nagybátyja gimnáziumi rockzenekarában (ekkor már Frenk néven!). Fokozatosan felfedezte a klasszikus és kortárs zenét, és idejével felvételizett a konzervatóriumba, ahová fel is vették. A tinédzserévek ismét a rock and roll térhódítását hozták, de az ezzel járó életmód, a lázadás a konziból való azonnali kicsapáshoz vezetett. Később volt ugyan még egy kísérlete, hogy részese legyen a magyar zenei oktatás „elitjének”, amikor felvették a Zeneművészeti Főiskola jazz-tanszakára, amit elég gyorsan ott is hagyott. 2000 nyarán Bérczesi Robi invitálására megalakították a Hiperkarma zenekart, ami fordulópont volt Frenk életében is: ekkor került bele az underground zenei kultúra sűrűjébe. Ekkor pattant ki az agyából egy saját zenekar gondolata, a tervből pedig 2005-ben lett valóság, és 2006 végén megjelent az első szólólemeze “Szívzörejek” címmel, mely hamar megtalálta közönségét, és ismertté tette a zenekart. Az éjszakai élet különböző hangulatai: szexel, drogokkal, alkohollal és szerelemmel túlfűtött élethelyzetek fogalmazódnak meg benne. Az anyag egy korszak lezárásának is tekinthető. Később zenekara feloszlott, és Frenk az elmúlt években szóló projektjével volt elfoglalva, mindamellett továbbra is állandó tagja volt a Budapest Bárnak, és dobolt a Hiperkarmában, valamint a Braindogs zenekarban, mely Tom Waits dalait játssza újra, másképp.

Zenekar tagjai:
Frenk – ének, gitár, Bátor Bence – dobok, Giret Gábor – basszusgitár, Vastag Gábor – gitár, vokál,, Vízvárdi András – billentyűk

21.00 – Löszvarázs 3.

22.00-23.30  Sena
Dagadu Veronika Sena a ghánai Accrában született, anyja magyar, apja ghánai. Accrában nőtt fel két testvérével és sok zenével – súlyosan nagy dózisban. Gyerek korától kezdve mondhatni a színpad volt a második otthona. Számos rendezvényen, óvodai, iskolai programokon, különböző kulturális eseményeken lépett fel. A középiskolában MC-ként vált népszerűvé. Majd 2001-ben kezdte zenei karrierjét Budapesten, amikor lehetősége nyílt együttműködni DJ Mango-val, Bosival és más neves magyar underground hip hop és dancehall DJ-vel és MC-vel. A munkakapcsolatok szoros barátságokká növekedtek, melyek közös alapja a freestyle hip hop volt. Nemsokkal ezután kiadta első albumát, ami nagy sikert hozott. Sena Dagadu az Irie Maffiából és számtalan más együttesből is ismert énekesnő nemrégiben – első szólólemeze után tíz évvel – jelentette meg második albumát. A reggae, dancehall, hip-hop, funk és rock műfaji elemeit ötvöző Irie Maffia együttes tagjaként – amelyet a Magyarország egyik legjobb koncertzenekaraként tartanak számon – a hazai zenei élet egyik kiemelkedő alakjává vált, és önálló pályára lépésével új fejezetet készül írni zenei pályafutásában, hisz Sena különleges képessége, hogy bele tud olvadni bármi nemű és stílusú zenébe, melyet elé tárnak. Bár sose kapott iskolai szintű zenei képzést, különösen érzékeny hallása által egészen kivételes módon tud reagálni és ráhangolódni arra, amit hall. Sena hangját eredeti, autodidakta stílusa teszi igazán egyedivé.

23.30 – Tábortűz
 
Kisszínpad
19.00-20.00 koncert 1. Szirtes Edina Mókus
Zenész, énekes, szóló produkciójában saját szerzeményeit adja elő hegedű, brácsa, harmonika kísérettel, effektekkel, looperrel. A fergeteges humorú kecskeméti lányt (jelentős) korkedvezménnyel vették fel a szegedi konzervatóriumba, és lévén a legkisebb, a többiek anyáskodásának köszönheti azt a nevét, amit (lassan) világszerte ismernek. Hegedűművész diplomájával évek óta szinte le sem jön a színpadról, szenzációsan énekel – lényegében lényegtelen, hogy mit.
“Szirtes Edina Mókus a magyar world-zenei színtér egyik legrendhagyóbb figurája. Nagyon ritka koktél az övé: virtuózan rutinos profi, s közben száz százalék természetes egyéniség. Hol folkos, hol sanzonos, hol keleties, hol kortárs zenés hangzásban utazik, de markáns hegedűfutamai és száz közül is felismerhető, sodró-nyers énekhangja mindenféle áramlatokon felül emelik. Szerelem és kínai filozófia, égbemászás és földönjárás, misztérium és vagányság… Szirtes Edina Mókus természeti jelenség. Róla nevezném el az első magyar hurrikánt, Katrina és Sandy hazai rokonát.” (Lackfi János)
Emlékei szerint hétévesen komponálta az első mesejáték muzsikát. Edina saját elmondása szerint amióta tudja az eszét, zenét tanult és tanul, azóta is. Több zenekar tagja és idézve őt zenéik: „Gondolattal, hittel, szeretettel. Zene. Mindenből merítős, nem kitalált akarós, skatulyázós vagy divatozós, esetleg menőzős vagy felvágós. Kizárólag zenézős. Célja megállítani az időt, gondolkodtatni, éreztetni, emberi mivoltunkba téríteni, együtt sírni-ríni, kacagni. Ha fel is kavaródunk, akkor is nyugalmat lelni a – mindent felülíró, egyetlen vigaszban, ami, amíg világ a világ, volt, van és lesz, mikor mi már réges-régen nem – a szeretetben…”

23.45-00.45 koncert 5. Tudósok
Magyar underground és progresszív zene egyik legpatinásabb, folyamatosan megújuló vezető képviselője, amely a jazz, a punk, a drum’n’bass, az avantgárd, a performance és a költészet legkülönbözőbb elemeiből merítve hoz létre egy különösen egyéni, jellegzetesen kelet-európai hangzást. A nyolcvanas évek derekán Újvidéken alakult formáció fennállása során több száz koncertet adott régiónk mellett New York-tól Londonon, Párizson, Berlinen át Moszkváig és Szicíliáig kortárs zenei fesztiváltól avantgárd jazzklubon át civil tüntetésekig és kiállítás-megnyitókig. Lemezeiket Magyarországon, Angliában, Oroszországban és Szlovéniában adták ki. A zenekar nevéhez kötődik az egy évtizeden át szervezett Nagy Fül Fesztivál, amely a legkülönbözőbb stílusú új zenék találkozójaként nemzetközi hírnevet szerzett magának. Fennállásuk 25. évfordulóján, 2011-ben jelent meg a zenekar történetét bemutató Nem élhetek Milošević nélkül című kötet. Ugyancsak erre az évfordulóra készített a zenekarról egész estés dokumentumfilmet a Közgáz Vizuális Brigád (Czabán György, Győri Csilla és Kronauer Ádám) Kelet-európai zombi címmel, amely a Filmszemlén került bemutatásra. Tagok: dr. Máriás-ének, trombita, szaxofon, Tövisházi Ambrus- billentyűs hangszerek, Endrei Dávid- basszusgitár, és Jeli Gergely- dob.

Dombos Wine Club
16.00 – 20.00 – Dombos remix – irodalmi csevely

00.30-01.30 éjszakai after koncert: 
A 2012 óta aktív Jü a hazai instrumentális-improvizatív-experimentális zene egyik legmarkánsabb zenekara, a trió (Mészáros Ádám – gitár, Hock Ernő – basszusgitár, Halmos András – dob) második nagylemezét ezúttal is a műfaj egyik legjelesebb kiadójánál, a londoni székhelyű RareNoise-nál. „Mint egy nyugat-afrikai lemez a 23. századból” – mondta róla a lemezcég feje. A Jü első albuma, a Datarock nevű elektro-dancepunk zenekarból (és számos más projektből) is ismerős norvég szaxofonos és klarinétos Kjetil Møsterrel közös Jü Meets Møster igen szép nemzetközi sikert aratott az experimentális zenei sajtóban, és aligha fognak más reakciók születni a kiváló második nagylemezről, amely a tavalyi évben jelent meg Summa címmel.
Képtalálat a következőre: „jü zenekar”

Július 8. vasárnap
Nagyszínpad
20.00-21.00  Góbé
.A GÓBÉ 2007 novemberében alakult Budapesten a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola diákjaiból. Később a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatták klasszikus és népzenei tanulmányaikat. A hattagú budapesti Góbé zenekar a Kárpát-medencei népzenei hagyományt szabadon variálja, lazán és izgalmasan kapcsolja a jazz, a blues, a reggae és a klasszikus zene elemeivel. Dalaik arányérzékről, iróniáról tanúskodnak, jól kihasználják a különböző műfajokban rejlő energiákat, hangulatokat. A zenekar megalakulása után rögtön belevetette magát a budapesti underground táncházas/folk életbe, és az ezt követő néhány évben számtalan klubban, táncházban, népzenei és néptáncfesztiválon feltűnt. Idővel több koncerthelyszín, közösségi színtér állandó és visszatérő résztvevője lett. A tradicionális népzenei vonal mellett más zenei irányokba is kitekint, saját élményeiből és környezetéből táplálkozva. Feltett szándéka, hogy a népzene, mint többnemzetiségű kultúrkincs a hazai és nemzetközi könnyűzenei paletta szerves részévé váljon. “Legszívesebben ilyen zenét hallgattunk volna. S mivel nem volt ilyen, hát megcsináltuk mi.”     Kiss-B. Ádám
Tagok: Csasznyi Imre , Rigó Márton, Vizeli Máté,  Egervári Mátyás, Timás Márton, és Czupi Áron,

21.00 – Löszvarázs 4.

22.15-23.45  Parno Graszt
Parno Graszt roma népzenei együttes Paszabból. A zenekar hiteles cigányzenét játszik.„Parno Graszt” Romani fogalom, jelentése „Fehér ló” (a fehér szín a tisztaság jelképe a ló a szabadságé). „Parno Graszt” 1987-ben lett alapítva. Úgy magyarul mint Romani nyelven énekelnek, egy dalban is cserélik a nyelvet, vagy egyszerre énekelnek mindkét nyelven. A falu minden lakosa úgy énekes mint táncos, a zenekar alapfelállása szűken tíz tag, de zenélnek húszan is, a zenekar mellett néha egy tíztagú tánccsopor is szerepel. A zenekar a zenei gyökereit a közvetlen környezetben gyűjtötte. Az első lemezük a megjelenés után felkapaszkodott a World Music Chart Europe hetedik helyére, ez más magyar együttesnek azóta sem sikerült. A BBC kezdeményezésére a Magyar Televízió 2003/2004 ben egy filmet forgatott a zenészekkel Parno Graszt:Ünnepek és Hétköznapok címmel amit európaszerte sugároztak A svajci zenei szakfolyóirat a Vibrations 2005-ben Parno Graszt a tíz legjobb zenekar közé sorolta.
Kapcsolódó kép

23.30 – Tábortűz

Kisszínpad
19.00-20.00  koncert 1.Szalóki Ági gyerekkoncert
énekesnő
1994-ben lépett először színpadra. 2004-ben alapította első zenekarát és készítette el első lemezét, a gyerekeknek szóló Téli-nyári labodát. Példaképei és mesterei Sebestyén Márta, Dresch Mihály, Szakcsi Lakatos Béla valamint erdélyi magyar és cigány falusi énekesek. Külföldön legtöbbet az Egyesült Államokban és Németországban koncertezett, de Magyarországot képviselte Jeruzsálemben, Pekingben, Moszkvában, Tokióban is valamint Európa számos országában. Nyolc lemeze jelent meg Japánban. Fontos számára a társadalmi szerepvállalás, több alapítvánnyal is együtt dolgozik, elsősorban a gyermekek segítése érdekében. Többszörös Fonogram-díjas, Artisjus előadói díjas, Regionális Prima díjas, Liszt Ferenc-díjas előadóművész.

21.15-22.15 koncert 3.Vojasa
Mi sem bizonyítja jobban a magyarországi zenekar mondanivalóját, mint a neve, Vojasa. Jelentése: „kedvvel”. Nem volt kétség a névválasztás felől, hiszen már a dalok írása közben átjárta a levegőt ez a mindent elsöprő csodálatos érzés, amit a közönség is hamar átérzett, ahogy felcsendültek a nóták. A Vojasa annyira merészen formálta újjá az autentikus cigány zenét, amire eddig a világzenében nem volt példa. 2012-ben – a zenekar alakulásakor – már teljesen egyértelmű volt, hogy egy egészen új utat választanak, hisz a zenekar tagjai különböző stílusú bandákban játszottak. A dalokat hallgatva érezhetően tiszteletben tartják a Roma Folklór hagyományait, zenéjükbe ugyanakkor mégis mesteri természetességgel csempészik bele az olyan mai zenei stílusirányzatokat, mint például a rock vagy a drum and bass. A Vojasa már számos európai fesztiválon és klubban játszott nagy sikerrel. Zenéivel a banda egy időutazásra invitálja a kedves közönséget. A roma népvándorlástól, egészen a jelen kori zajos modern világig. A Vojasa magával ragadó hangulatával, egyedi stílussal, természetességével és őszinteségével fordul a világ felé.
A zenekar tagjaiGuszti Balogh, Péter Bordás, Gusztáv Balogh „Csompi”, Máté Kovács, Henrik Hőnich, János Bujdosó

Dombos Wine Club
16.00 – 20.00 – Dombos remix – irodalmi csevely

Belépőjegyek:
Nyitónapon a napijegy – 500 dinár, a többi napokon 400 dinár;
családi jegy – 1000 dinár (2 felnőtt, 2-3 kamasz, igazoltan egy háztartásban élők);
fesztiváljegy – 1300 dinár (5 napra);
15 év alattiaknak a belépő ingyenes.
Belépő a Dombos Wine Club programjaira ingyenes.

https://www.facebook.com/pg/dombos.fest/photos/?tab=album&album_id=1894457033908036

Még ez is érdekelheti