A bácsfeketehegyi Zöld Dombok Környezetvédelmi és Közösségfejlesztési Egyesület a héten a legkisebbek számára szervezett környezetvédelmi programot. Kerekes Zoltán, a szervezet aktivistája arról számolt be lapunknak, hogy a bácsfeketehegyi óvodában magyar és szerb nyelven tartottak előadást Óvjuk a környezetet! címen.
– Mintegy 115 ovis számára tartottunk előadást arról, hogy hogyan kell óvni a környezetünket. Kilenc alapelvet vázoltunk fel azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehet spórolni az energiával és megóvni a környezetet. Nagyon fontos, hogy már kis korban elkezdjük kialakítani a gyermekekben a környezettudatos viselkedést. A későbbiek során természetes lesz számukra, hogy a szemetet a kukába dobják, a lámpát leoltják, a vízcsapot elzárják stb. – mondta el Kerekes, majd arról is beszámolt, hogy a gyerekek apró ajándékokat is kaptak: újrahasznosított anyagból készült füzetet, színes ceruzákat és százszázalékos gyümölcslét újrahasznosítható csomagolásban. A gyerekek nagyon fogékonynak bizonyultak a környezetvédelem példájára, és az ajándékoknak is megörültek, tudtuk meg az aktivistától.
A Zöld Dombok akciójához a bácsfeketehegyi helyi közösség is hozzájárult, ők két fából készült szemeteskukát ajándékoztak az ovinak, amelyeket a gyerekekkel közösen helyeztek ki. Az egyesület akcióját a tartományi környezetvédelmi titkárság és a bácsfeketehegyi helyi közösség támogatták. Az akció lebonyolításában Kerekes Zoltán és Nagy Zita, a Zöld Dombok aktivistái vettek részt.
L. J.
Forrás: www.magyarszo.com