[columns size=”1/2″ last=”false”]
Augusztus 5. és 15. között 10 csodálatos napot tölthettem el Portugáliában egy ifjúsági csereprogram keretein belül és úgy gondoltam írok egy cikket, kicsit népszerűsítve az ilyen jellegű programokat és bemutatva hogyan volt mindez lehetséges.
Tavasszal már elhatároztam, hogy a nyarat angoltanulás szempontjából hasznosan szeretném kihasználni, így először egy EVS-ben gondolkodtam ( Európai Önkéntes Szolgálat – talán erről a kiváló lehetéségről egy másik írásban beszélek), de májusban egyik barátom (ha ezt olvassa, még egyszer köszönöm neki) küldött egy facebook postot, amiben az egyik szegedi szervezet, a YOPA 5 magyar diákot keresett portugáliai ifjúsági cserére. A projekten 12 ország képviseltette magát és a téma a környezetvédelem volt. Nem nagyon hezitáltam, megírtam egy motivációs levelet és 5 nap múlva kaptam az üzenetet, hogy a 11 jelentkező közül én is kiválasztásra kerültem. A jegyeket a Mauri Utazási Iroda intézte, így egyéb szervezési teendőnk nem volt, csak az augusztus 5-ét kellett kivárni.
A cikk megírása előtt kicsit kutatgattam a neten, és arra jöttem rá, hogy eddig a föld alatt élhettem, mert a portugál utam előtt nem nagyon hallottam ilyen projektekről és most találtam norvég, portugál, olasz, cseh, lengyel, román és spanyol ifjúsági cseréket, mindegyik teljesen ingyenes, ebben a félévben van, 7-től 10 naposak és csak azt várják, hogy egy magyar jelentkező megpályázza őket. Legkönnyebben ezek facebookon érhetők el, keresni kell ilyen projektekkel foglalkozó oldalakat (mint például a YOPA), vagy lehet böngészni külön magyar jelentkezőket kereső csoportokban, mint például a Youth exchange Hungary. Tehát nagyon egyszerűen lehet ilyen projektekben részt venni, nem kell hozzá más csak: 1. találni egy megfelelő projektet, 2. kell egy jó motivációs levél, amiben kifejtjük, hogy miért szeretnénk részt venni, 3. egy minimális nyelvtudás, 4. egy kis szerencse. Néhány projekt jelentkezési határideje a napokban jár le, úgyhogy érdemes gyorsan lecsapni rájuk.
A magyar csapat többi tagjával augusztus 5-én a reptéren találkoztam, akik egytől-egyig jó fejek voltak és így visszagondolva a nagyon jó csapattá váltunk. Eddigi életem során mindig gyengébbnek éreztem magam angolból, úgyhogy kosztolányis heti 5 angolóra ide, angol középfokú nyelvvizsga oda, mégis meg voltam kicsit szeppenve, hogyan fogok boldogulni az angolommal. Ahogy Lisszabonba értünk, kicsit éreztem is magamon ezeket a nyelvi gátlásokat, mármint nem azt, hogy nem értem miről van szó, csak egyszerűen jobban esett csendben maradni. Ez nagyjából 5 percig tartott, addig, ameddig az egyik észt srác meg nem kérdezte, hogy ki a pólómon lévő Petőfi Sándor.
A repülőtérre egy busz érkezett értünk és elvitt minket a program helyszínére, egy néhány száz fős faluba, Arraquelasba. Ez szerintem sokkal jobb volt, mintha valamelyik nagyvárosban lettünk volna elszállásolva, mert így tényleg azt láthattuk, ami portugál: a dimbes-dombos olajfaligeteket, a gondosan fehérre meszelt házakat, az azulejo csempéket, a mindig mosolygó mediterrán arcokat és a kávézókban a Benficának szurkoló helyieket. Sátrakban voltunk elszállásolva és nem, nem volt melegünk.
Akkor voltunk Portugáliában, amikor a hőmérők 42 fokot mutattak, de ez nem akadályozott meg senkit, hogy a tűző napon focizzunk, röplabdázzunk, mert ez a 42 fok ott az állandó szellő miatt 25 foknak tűnt. Ráadásul a portugál esték hidegek, ahogy leszáll az est az óceán felől érkező szél erősebbé válik, úgyhogy esténként hosszúujjú-hosszúnadrágban volt mindenki (aki vitt magával). Elméletileg hálózsákban aludtunk, kaptunk 1-1 takarót, de a hideg miatt kérnünk kellett még egyet. Sőt, voltak éjjelek, amikor felkeltünk arra, hogy szél mindjárt elviszi a fejünk felől a sátrat, amit biztosan meg is tett volna, ha nem jó minőségű sátrakban alszunk.[/columns]
[columns size=”1/2″ last=”true”]
Ahogy említettem, a projekt témája a környezetvédelem volt. Úgy gondoltam a projektet olvasva, hogy majd 2-3 órát fogunk szemetet szedni, fát vágni stb., de nem így történt. Voltunk persze szemetet szedni, erdőt takarítani, de ezt is inkább szórakozásnak fogtuk fel és egyik nap sem volt megterhelő. Ami még a környezetvédelemhez tartozik, hogy a Coimbrai Egyetemről jöttek professzorok előadást tartani az erdőkről és erdőtüzekről, de inkább más jellegű programok voltak, mint például: falufelfedező túra, 9 km kajakozás egy kristálytiszta folyón, fürdés Rio Maiorban, flashmob előadása és óceánban fürdés Nazarében ( Európa egyik leghíresebb surfparadicsoma), stb. (ha valaki vizuális típus, itt egy észt fiú által összeállított videó)
Amit külön ki szeretnék emelni, az az interkulturális est. Minden nap két ország lehetőséget kapott, hogy az országáról bemutatót készítsen, itt pedig nem a hagyományos főváros, történelem, szép képek kategóriát kell elképzelni, hanem minden ország igyekezett olyan dolgokat felvillantani otthonukból, amik igenis érdekesen és ismeretlenül kerültek a hallgatóság elé.
Hogy ne csak szellemi táplálékot kapjunk, az est végén az adott országra jellemző telt asztalnyi étel várt minket. A magyar csapattal Erős Pistával, paprikakrémmel, sajtokkal, kolbászfajtákkal, tokajival ééééés pálinkával vonultunk a csatába. ( A házipálinka nagyon tetszett az embereknek, nagyjából 10 perc alatt fogyott el az estére szánt 2 liter. ) Tulajdonképpen nagyon jó és egyedi ételeket kóstolhattunk, mint például az ukránok erőspaprikás vodkáját, az észtek halait, a moldávok sajtjait, az örmények szárított gyümölcseit, de ami a legjobban tetszett, az a portugálok pasteis de natá-ja volt. Ha valaki Portugáliában jár, bűn kihagyni! Az est végén pedig táncházat tartott minden nemzet, úgyhogy legalább csárdásozni mindenki megtanult.
Minden nemzet más volt egy kicsit, de hasonló is egyben. Egyik rokonom megkérdezte a tábor után, hogy melyik ország képviselői voltak a kicsit gyengébbek. Ezen utána elgondolkodtam, és még most sem tudnék erre választ adni, mert ilyenek nem voltak itt. Lehet, hogy az angol kommunikációs nyelv miatt, lehet, hogy azért, mert 18 – 25 éves korosztályról beszélünk, lehet azért, mert jó volt a válogatás, lehet, hogy azért, mert a projektre való jelentkezés előfeltételez egyfajta kultúrák iránti megismerési vágyat, de ott nem voltak gyengék. Ott csak kiváló emberek voltak, akiket mára már nyugodt szívvel nevezhetek a barátaimnak.
Azt hittem nyaralni megyek, de eközben söröztem a csehekkel, lábteniszeztem a horvátokkal, erdőt tisztítottam a spanyolokkal, Lisszabonban buliztam az örményekkel, a Krímen szomorkodtam az ukránokkal, az erdélyi autonómiáról beszélgettem a moldáviai románokkal, a nyelvrokonságunk hasonló(tlan)ságain elmélkedtem az észtekkel, ápoltuk a lengyel-magyar barátságot a lengyelekkel, szerbet gyakoroltam a montenegróiakkal, az óceánban fürdöttem a portugálokkal, vagyis sokkal többet kaptam, mint amit egy egyszerű nyaralás adhatott volna.
Úgyhogy azt javaslom mindenkinek, hogy keressen ilyen projekteket, mert ezek olyan lehetőségek, amiket ki kell használni, hiszen ez a legjobb módja annak, hogy megismerjük a világot, és hogy a világ is megismerjen minket.[/columns]
