Van valahol a Krivaja folyó völgyében, a Telecskai-dombok ölelésében egy település. Méretre, jellegre nem tűnik ki, a bácskai tájon, a többi település rengetegébe olvad bele. Azon-ban a település talán mégis különleges és nem csak nekünk, hegyesieknek. Néhányan Kishegyest az írók falvának tartják, mert az ötvenet is megközelíti azon szerzők száma, akik valamilyen könyvet adtak ki a településen. Mások Rúzsa Magdi szülőfalujaként hallottak a településről, aki a mai Magyarország egyik legismertebb énekese. Megint mások Kishegyest a Dombos Fest helyszíneként ismerik. Vannak azonban a településen világcsúcstartó gerelyhajítók, Vajdasági Vágta futamgyőztesek, első ligában játszó asztaliteniszezők, Károly-hídon, az Adrián vagy Bristolban alkotó művészek, néprajztudósok, Lajkó Félixek, Prima-primissima díjasok, de amikor Ferenc pápa Amerikába látogatott, akkor is egy hegyesi orgonázott az ünnepi misén, aki egy közülünk és ugyaninnen, ebből a néhány ezres faluból származik. Valami különleges mégiscsak lehet itt a bácskai rónán: a levegőben, a jó zsíros földben, a kissé vasízű vízben, emberekben, mentalitásban.
Ez a Kishegyes azonban átalakulóban van. A lakosság fogy: egy része más vidékeken keresi a boldogulást és sokan pedig a temetőben alusszák örök álmukat. A Hegyesre érkező új lakosok pedig egészen más értékrendet képviselnek. Három évvel ezelőtt megszerkesztettük Kishegyes újratelepítésének 250. évfordulójára a település monográfiáját. A sikeren felbuzdulva már akkor megfogalmazódott bennem, hogy egy olyan kötetet is létre kell hozni, ahol élő személyekkel beszélgetünk, kishegyesi díszpolgárokkal, intézményvezetőkkel és más emberekkel életutakról, valamint Kishegyes múltjáról, jelenéről és helyi problémákról. Természetesen a keretrendszerünk véges és ha az olvasó úgy érzi, valaki kimaradt a kötetből, az csak egy újabb bizonyíték arra, milyen gazdag településen is élünk, még ha Kishegyes Község az egyik legszegényebb is Vajdaság-szerte.
A kötet közel 2 évig készült és rajtunk kívülálló tényezők miatt késtünk az eredetileg tervezett kiadás dátumával, így vannak interjúk, ahol még a koronavírus került középpontba, de Világos Adriana is már sokadik világcsúcsát dönti meg az interjújának készülése óta. Azonban vannak, amik nem változnak ilyen gyorsan. A 29 interjúval és riporttal az alanyok bemutatása mellett az is célunk, hogy kirajzolódjon a múlt és jelen Kishegyese, mely település a sikeres életutakban szinte kivétel nélkül erős hatással bírt. (Csőke Márk, Előszó)
Most kezdődött a szövetkezeti otthon felújítása, milyen célt fog szolgálni az épület?
Egy kulturális központ kialakítása a cél. Egy új épület, ahol korszerű körülmények között, meleg teremben tarthatja majd próbáit a Művelődési Egyesület minden szakosztálya, óvodásoktól a felnőttekig. Egy helyszín, ahol ismét alkotói tevékenységbe kezdhetnek az agyag formázásának kedvelői. Állandó tárlat, ahol kiállítási helyszínt biztosítunk a Dévics Imre Kerámiai Művésztelep gazdag alkotásgyűjteményének. Ide költözik át a megújuló könyvtár és az olvasóterem. Az épület földszintjén kap helyet egy hangverseny- és előadóterem, ami fellépő helyszíne lesz a versmondóknak, zeneiskolásoknak, irodalmároknak és helytörténészeknek. Szeretnék egy emlékszobát is kialakítani, ahol a település díszpolgárainak őrizhetnénk emlékét. Szükségesnek érzem, hogy civil szervezeteink is kihasználják ezt az épületet. A közösségnek kell a teret belakni. Mindazoknak, akik alkotnak, értékeket teremtenek és őrzik a közösségünk értékeit. Az épület előtti téren a jövő generációi tartanak majd iskolai ballagásokat, történelmi megemlékezéseket, zenés összejöveteleket. Egyszóval egy olyan közteret fogunk kapni, ami ünnepekkor egy helyre hívja a közösség minden tagját, legyen szó ballagásról, Anna-napról vagy karácsonyi programról. A tér lesz az, ami összeköt. Karácsonykor megtelhet a tér kirakodó kézműves árusokkal, forralt bor illatával és zenével. A közösségi tér a kishegyesi családoknak készül, és várni fog minden olyan hazatérőt, akik szeretteikkel töltik itthon az ünnepeket. (Sándor István)
Hogyan alakul a gyermeklétszám az utóbbi időben?
Sajnos folyamatos diáklétszám-csökkenéssel kell szembenéznünk. Ha az utóbbi 10 év adatait szemléljük, különösen drasztikus a csökkenés üteme. 2010-ben 517 tanulója volt az iskolának, 2015-ben 423, az idei iskolaévben pedig 309. Tíz év alatt több mint 200 diákkal csökkent a tanulók száma. Én nem látom a közeljövőben azt, hogy ez a tendencia megállna, vagy netalán megfordulna. Rengeteg fiatal költözött el külföldre Kishegyesről, ők mind családalapítás előtt állók vagy friss családosok voltak. Az utóbbi években szinte nem volt olyan hónap, hogy ne érkezett volna hozzánk szülő azzal a szándékkal, hogy kiírassa gyermekét az iskolából, mivel külföldre költöznek. A tanulói létszám állandó csökkenése a jelenleg meglévő a tagozataink megtartását veszélyezteti már egyes évfolyamokon. (Fülöp Valentin)
Milyen jellegű kihívások előtt áll a vajdasági magyar közösség?
Alapvetően nem újkeletű, szinte állandó jellegű kihívások vannak. Ez minden határon túli közösségre, és nem csak a magyar közösségre, hanem minden nemzetiségi közösségre igaz. Az a két fő kérdés, hogy mennyire tudja megőrizni az egységét és a politikai erejét a közösség. Kisebbségben ügyeket intézni úgy lehet, ha megvannak a jól bejáratott politikai és közigazgatási mechanizmusok. „Ügyeket intézni” szóhasználat alatt sok mindent kell érteni, egy ilyen például a magyar tannyelvű oktatás biztosítása a kis létszámú osztályok mellett. Azt tapasztaljuk, minél távolabb vagyunk attól a ponttól, ahol a döntések születnek, annál nehezebb megértetni, elfogadtatni és érvényesíteni a közösség szempontjait. Azt is láthatjuk más nemzeti közösségek tekintetében, hogyha elveszik a közösség egysége és politikai ereje, akkor pillanatok alatt elveszíti súlyát, cselekvőképességét, egyszerűen bedarálják. Ez Szerbia vonatkozásában pontosan látható. Pillanatok alatt kerülnek veszélybe azok az intézmények, melyek a kisebbségi oktatás, művelődés, de akár a tájékoztatás kérdéskörében fontosak. Nem beszélve a mezőgazdasági és gazdasági szereplők helyzetéről, mert az az információáramlás, az a lobbitevékenység, ami egyébként jelen van, az elveszne. Minden megmérettetésen nagyon fontos, hogy a közösség megőrizze az erejét. (Juhász Bálint)
Kishegyesen szolgál harminc éve, de Szenttamáson nőtt fel, milyen volt a Brasnyó család élete?
A család korábban nem Szenttamáson lakott, hanem szüleim és nagyszüleim is mindkét ágról csúrogi származásúak. 1945. január 19-én 10 perc alatt kellett elhagyniuk az otthonukat és mindenüket, amijük csak volt. Ezt úgy kell elképzelni, hogy –10 fokban, hófúvásban hajtották ki a partizánok a magyar lakosságot Csúrogról, Zsablyáról és Mozsorról. Aki nem tudott gyalogolni, azokat szekéren vitték. Erről már többen írtak beszámolót. A nők, így édesanyám is, a testvérekkel és a nagymamával együtt Járekon rekedtek, 20-30-an egy-egy teremben. Előttük svábok voltak ott – szegények –, akiket szintúgy kilakoltattak és deportáltak Németországba. A földön, a szalmán aludtak, poloska, bolha és férgek közepette. Aki az éhezéstől és különböző betegségtől reggelre meghalt, azt kitették az utcára, a küszöbre, és a holtesteket lovaskocsival a temetőbe szállították, ahol a holtesteket a kriptákba zsúfolták. A férfiak gyalog mentek Újvidékre. Először a dohánygyárba, majd pedig a tiszti iskolába, ahonnan minden nap munkaszolgálatra vitték őket (például a jeges Tiszából kellett „kipecázni” a holtesteket). Nagyjából négyszázan voltak rabok. Ilyen volt a partizán bevonulás és „felszabadulás” Mozsor, Zsabja és Csúrog magyar lakosainak. (Ft. Brasnyó Ferenc)
Néprajzi szempontból hogyan értékeli a jelenlegi tendenciákat, amelyek végbe mennek Kishegyesen?
Komoly átalakuláson megy át a falu, egész Vajdaság is, de mi a falut jobban érezzük. Talán 1945 után volt ilyen, amikor betelepítették a montenegróiakat a szomszédba, szerintem a mai folyamat durvább, attól tartok, hogy ez megállíthatatlan, szerintem képezniük kell magunkat. Az én utcám lehet, hogy egyszer macedón utca lesz. Nem értem mit mondanak, ők nem értik, ha szerbül beszélek. Nem rosszindulatúak, nem ismerem az idetelepülőket, az se zavar, ha színesbőrű, csak alkalmazkodjon mihozzánk. Attól félek, hogy egy nagy akkulturáció megy végbe. A Haladó Párt magyar embere a magyar ellen agitál. Ez fáj. Még jobban fáj, ha a magyar ember háromezer dinárért eladja magát. Volt olyan ismerősöm, ahol 3-an szavaztak, a hölgy azt mondta, hogy 9 ezer számít neki. Haragszom, mert eladta a lelkét, ne tegye, propagálják, hogy itt nincs a magyarságnak jövője. Nem így kell hozzáállni, több olyan család kellene, akik harcolnak a megmaradásért. Ez a mi ősi földünk, akik ide jönnek alkalmazkodjanak, ne pucoljon tyúkot az utcán, és ne dobálja szét a tollat az árokparton. Ez már zavar, ez visszafejlődés. Nem tartunk kint baromfit 60 éve, erre ma lelegelik a falu szépségeit. Egyes emberek a rövidtávú hasznot a hosszú elé helyezik, sajnos ezt nem látják be. (Dr. Szőke Anna)
Milyen tervei vannak a művelődési egyesületnek?
A táncosoknál is és az énekeseknél is az utánpótlás nevelés az egyik fő feladatunk. Az utánpótlásból tudjuk mindig, hogy mi lesz, mi fog következni, de mindenképp jó produkciókat szeretnénk, és egy olyan művelődési házat, egy olyan művelődéi központot kialakítani, ahol mindennap történik valami. Nagy projektünk most a Művelődési Ház és a körülötte lévő területek felújítása. Szeretnénk, ha ez egy olyan közösségi térré válna a lakosság számára, ahol nemcsak évente egyszer gyűlnek össze, hanem többször is összegyűlünk különböző rendezvények keretein belül. A másik nagyobb tervünk pedig, hogy bevonjuk a többi civil szervezetet a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület köré. Szeretnénk egy nagyobb összefonódást a szervezetek között. Azzal, hogy most teljeskörű felújításon esik át a színház és környéke, bízunk a legjobbakban. Bízunk abban, hogy a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület új pompájában járulhat hozzá falunk dinamikusabb jövőképéhez. (Linka B. Gabriella)
Az Egységet, a focit azonban máig nem hagyta el. A szakmai stáb tagja, a klub elnöke volt éveken, évtizedeken keresztül. Később is mindig aktív volt sportmunkásként, sportszervezőként. A topolyai TSC-vel a szorosabb kapcsolat az ezredfordulót követően kezdődött. A TSC Akadémia megalakulásakor pedig felkérték – és örömmel vállalta is – a csapat sportorvosának a szerepét. A játékosokat és a gyerekeket évente kétszer alapos vizsgálatoknak vetik alá, de a szuperligás csapattal a mérkőzésekre is el kell utaznia. Kiváló eredményeket jegyez a csapat, és számos emlékezetes mérkőzést játszott. Megtörtént az európai bemutatkozás is, Moldáviában sikerrel vette a csapat az első akadályt. A koronavírus miatt az erőpróba csak egyfordulós volt, nem került sor visszavágóra. A román FCSB, a korábban Steaua néven ismert csapat ellen zajlott a következő, feledhetetlen mérkőzés. A topolyaiak 2:0-ra húztak el, ezután egy kiállítás is volt, 2:2, 2:3, majd következett még egy kiállítás, míg az utolsó pillanatban 6:6 lett az eredmény. Sajnos büntetőkkel kiestek, de sporttörténelmi szempontjából egy emlékezetes találkozó volt ez a TSC számára, az akkor még hazai pályának számító zentai stadionban. (Dr. Deák Tibor)
Milyennek látod jelenleg Kishegyest, melyek azok a problémák, amik meghatározzák a települést?
Manapság nem egyszerű az élet Kishegyesen, hiszen itt élek, naponta szembejönnek velem is a problémák. De sajnos máshol sem sokkal könnyebb. Az évek során megtanultam, hogy azokat a gondokat el kell engednem, amiknek a megoldása nem tőlem függ. Ilyen probléma a munkanélküliség, az elvándorlás, a szegénység. Mondjuk, ez utóbbi enyhítésére vannak próbálkozások, melyekben magam is részt veszek, de azok csak csepp a tengerben. Viszont engem sokkal jobban zavar az, hogy mi, itt maradott magyarok még mindig nem fordulunk egymás felé, nem azon vagyunk, hogy segítsük egymást, hogy élhető falut varázsoljunk Kishegyesből, ahol jól tudjuk érezni magunkat, hanem inkább gáncsoskodunk, acsarkodunk. Minél hamarabb jut el a tudatunkig, hogy csakis közösen tudunk fennmaradni, annál fájdalommentesebb lesz az ébredés. (Zsidai Erzsébet)
– A könyvtároskodás kedvemre való munka volt. Az ott eltöltött idő alatt elolvastam a könyvtárban található szinte minden szépirodalmi művet. Az olvasás szenvedélyem volt már korábban is. Én is vallottam Németh Istvánnak azt az állítását, hogy az írás olyan, mint az olvasás, csak egy kicsit másképp. Iskolás koromban a gimnazistáktól nem egyszer elkértem a tankönyveiket, és azokat is átolvastam. Így történt, hogy egyik alkalommal gimnazista barátom az érettségire készült, és panaszolta, hogy a csillagászatból is vannak kérdések az érettségin, mégpedig naprendszerünk bolygóiról. Én akkor elmondtam neki, hogy mit olvastam a tankönyvében erről. Talán a sors keze volt benne, de éppen ezt a kérdést húzta ki, és emlékezett arra, amit mondtam neki, és átment a vizsgán. Nyaranta az állatok legeltetése közben olvastam a legtöbbet, de természetesen írogattam is, egymás után jelentek meg verseim, novelláim a vajdasági lapokban. (Vigh Rudolf)
Honnan jön a lírai véna? Volt, aki ezzel foglalkozott a családban?
Mindig is szerettem a verseket, korábban Ady Endre volt a mindenem, most is szívesen olvasom, őt is, Radnóti Miklóst is, József Attilát is. De nem kell nekünk, vajdasági magyaroknak túl messzire mennünk. Volt nekünk egy Sziveri Jánosunk is, azután Domonkos István, vagy Tolnai Ottó versei is itt vannak. Szeretem őket, és fel is nézek rájuk, amit vers terén el lehet érni országos szinten, vagy akár világszínvonalon is, ők ezt megugrották. (Papp Imre)
Mikor kezdett el az irodalommal foglalkozni?
Az irodalmat mindig is szerettem, elemezni különösen élveztem. Amikor nyugdíjas lettem, akkor először a nagymama szervízt nyitottam meg, de amikor ők kiröppentek, elmentek középiskolába, akkor úgy éreztem, hogy megháborodok, nem nézhetek állandóan televíziót, olvasni is olvastam már eleget, és úgy éreztem, hogy megháborodok, így kezdtem el komolyabban foglalkozni az írással. (Marković Radmila)
Két színházi előadásod is megjelent, ami a vajdasági mindennapokat dolgozza fel. Mik határozzák meg manapság a vajdasági magyar mindennapokat?
Egyértelműen az elvándorlás. Nincs család, ahol valaki ne lenne külföldön. Sőt, az egész család. Amikor tíz éve, azaz 2010 után elindult az újabb, és immár végzetesnek tűnő kivándorlás, amely exodus mértékű, még úgy tűnt, hogy hát mindenki kimegy egy kis pénzt keresni, aztán jön haza. Nyaranta, karácsonykor még itthon voltak, aztán egyre inkább elmaradnak. Általában nem is tudok mit mondani a mai vajdasági magyar mindennapokról – ilyen mintha nem is lenne. Persze, az utóbbi két évben a járvány miatt még kihaltabb lett minden, de éppen ilyenkor a falut körbejárva láttam az ürességet. Autók állnak az utcán, nyilván élnek úgy minden második házban emberek, de a közösségi élet kimerül a politikai jellegű dzsemborikban. (Szerbhorváth György)
Milyennek látod Kishegyest? Mik a legnagyobb problémák szerinted, tudunk-e változtatni rajta?
Sokáig hittem abban, hogy a Dombos Fest majd Kishegyesen is változtat egyet. Talán egy felet sikerült is, de letettem arról, hogy egy falut újítsunk meg. Elég, ha a fesztivált megújítjuk, életben tartjuk, ettől szebb élmény úgysem érheti Kishegyest. El kell fogadni, hogy sokan így szeretik élni mindennapjaikat, beletörődve, elfogadva az idő folyását… Végül is a délvidéki lét szépségét pont ez adja, ez a tétova nyugalom… Akarom is, meg nem is, megint akarom, de ma már nem, majd holnap… De inkább majd holnapután akarom… Így múlnak el az évek, évtizedek a környezetünkben: hogy nem merjük arrébb tájolni magunk. Nem az anyaggal kell kezdeni, hanem agyban, a gondolatokban, a gondolat teremtő erejében bízva – mert mindezt csak így érdemes! (Horváth László)
Kishegyesen forgattad a Hazatalálsz című dal klipjét, amiben több lakos mellett a hegyesi általános iskolások is részt vettek. Mit jelent neked hazatalálni?
A Hazatalálsz klipnél egyértelmű volt, hogy otthon szeretném forgatni. Régi és új barátok is szerepelnek a videóban, ahogy az iskola és gyermekkorom színhelyei is. Pont azt szerettem volna megmutatni, hogy a gyereklét mennyire fontos, hogy miben nő fel a gyermek, hogy az az egy-egy szín, az az egy-egy életérzés, ami ott van, a táj, az valami olyan, amit el lehet képzelni, hogy mit látok a fejemben, amikor egy dalt írok, de igazán megfogni csak talán képekkel lehet, de az sem adja teljesen vissza. Ha a gyermekkorra gondolok, mindig kapcsolódnak az illatok, a hangulatok, mindenesetre nagy élmény volt otthon forgatni, ez egyik abszolút kedvenc videoklipem. (Rúzsa Magdolna)
Próbáljuk összeszámolni, hány híd is van a Krivajon, de nem jön ki a pontos szám: abban maradunk, végül is attól függ, honnan kezdi el az ember a számolást. A korona alatt párszor elpörgött előtte a hegyesi gyerekkora, a Kertsor és környéke, a barátok és a sok kis sikátor. Búcsúzóul elmeséli a történetet az arab befektetőről, akinek legeleső alkalommal megszöktek a vagyont érő sólymai, amikor megérezték az itteni levegőt. Ugyanaz van velük is, mint velünk, ugyanazt érezzük mi is, amit az elszökött sólymok, de nem azért, mert itt születtünk, az csak a szerencsénk, mondja, hanem egyszerűen azért, mert így van. (Lajkó Félix)
Vass Szabolcs, a fiatal művész – hogyan jellemeznéd eddigi munkásságodat?
Jelenleg 29 éves vagyok, így a retrospektív hozzáállás még egyáltalán nem alakult ki bennem. A művészetemet nézve mindenképp nagy hatással voltak rá a középiskolai évek és természetesen a Művészeti Akadémián eltöltött idő is. Húszas éveim elején iszonyatosan frusztrált voltam, amelyet az akadémián a reneszánsz polihisztorok tanulmányozása váltott ki belőlem. Ekkor még inkább tinédzserkori álmodozó és nagyon szétszórt voltam, látens filozofikus hozzáállással próbáltam eljátszani azt, hogy a művészet mennyire fontos dolog a társadalomban. A képzőművészeti munkában ekkor még egyáltalán nem voltam jártas, a megvalósításhoz még nem volt meg a tudásom. Túlságosan nagy dolgokat ekkor még nem tudtam kivitelezni, inkább csak próbáltam, mint egy szivacs, vagy mint egy óriási csecsemő, magamba szívni, mindenbe belekóstolni. Tulajdonképpen ekkor kerestem önmagamat, amit még a mai napig sem hagytam igazán abba. (Vass Szabolcs)
Adriana 10 év múlva – hogyan látod magad, mivel lennél elégedett, mit szeretnél addig elérni?
Úgy gondolom, hogy akkor is a sport fogja kitölteni a napjaimat, hiszen sport nélkül nem tudok létezni. Remélem, addig sikerül befutni egy profi sportolói pályafutást. Nagy álmom, hogy részt vegyek a párizsi, majd a Los Angeles-i olimpián, egyetemi szakképesítést szerezzek, megdöntsem, vagy legalábbis megközelítsem a gerelyhajítás világcsúcsát, és Kishegyest a gerelyhajítás egyik központjává tegyem. (Világos Adriana)
