Az idei évben több olyan projektet is véghez szeretnénk vinni, mely a tavalyi évben források hiányában nem tudott megvalósulni. Az újságkiadás továbbra is működik, de szeretnénk más kiadványokkal is gazdagítani a közösséget. A 2019-ben kiadott Kishegyes 250 kötetet tavaly források hiányában nem tudtuk újra kiadni. Az átdolgozott, bővített kiadást 2022-ben szeretnénk olvasóink kezébe adni. A munkát elvégeztük, a kötet 120 oldallal (!) bővült, melyben a meglévő anyag mellett helyet kapott a hegyesi csata története, kishegyesi zenészek és színészek, művelődés, Női Forum, férfi és női kézilabda csapat, helyi tűzoltók és a helyi lovas klub is. A nyomdakész állapotban lévő anyagot a pályázati források tekintetében szeretnénk kemény fedeles formátumban a hegyesiek kezébe adni.
Tavalyi évben az önkormányzat civil pályázata segítségével sikerült elkezdenünk egy interjúkötet szerkesztését, melyben kishegyesiek, díszpolgárok, híresebb személyek, zenészek, intézményvezetők is megszólaltak. A műben nem csak az egyén bemutatására törekszünk, hanem szerettünk volna egyfajta korképet kapni Kishegyesről, értékekről, de problémákról és ezek megoldásokról is. Bízom abban, hogy járványügyi helyzet tükrében a kötetet a falunapra be fogjuk tudni mutatni a közönségnek.
A könyvkiadások és újságkiadás mellett szeretném tájékoztatni olvasóinkat azokról a tervekről, projektekről, amit a Szó-Beszéd koordinálásában a lakosság támogatását is kérve meg szeretnénk valósítani az év során. Áprilisban, a Föld napjának időpontjában szeretnénk egy már évek óta húzódó tervünket megvalósítani: egy hétvégi munkaakció keretein belül a Keleti temető elhanyagolt részeit tisztítanánk meg, hogy a területen lévő sírok hozzáférhetőek legyenek. A cél a megközelíthetőség mellett az, hogy állandó megoldást biztosítsunk az helyzetre és 2 év múlva ne ugyanúgy nézzen ki a munka után, mint most. A nyugati temetőben szeretnénk áthelyezni Köröskényi Károly síremlékét Botka Mihály tavaly áthelyezett síremléke mellé, a hegyesi csata obeliszkjének közvetlen közelébe. Köröskényi Károly az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc alatt a bácskai önkéntesek 3. zászlóaljának altisztjeként részt vett a hegyesi csatában, így úgy gondolom, ő is kitüntetett helyet érdemel úgy a temetőben, mint a lakosság emlékezetében.
2021 decemberben felkeresett Tóth Árpád, aki többedmagával szeretne egy digitális archívumot létrehozni a kishegyesi képek számára. A szerkesztőség támogatja az ötletet, fel is ajánlottuk segítségünket, úgy eszközök, mint emberek formájában. A projekt még tervezés alatt áll, de amint híreket kapunk, tájékoztatni fogjuk a lakosságot. Bízok abban, hogy ehhez a kezdeményezéshez minél többen csatlakozni fognak.
A Szó-Beszéddel szeretnénk egy egyetemistákat, középiskolásokat megcélzó programot is kínálni. Terveink szerint kéthavonta szerveznénk tematikus előadásokat, amelyek alkalmával kishegyesi egyetemisták adnának elő 15 -20 perces előadást saját tudományterületükön. Ezt több szempontból is fontosnak tartom. Az egyetemisták részéről lehetőség van az előadói képességek fejlesztésére, ami „hazai pályán” jó gyakorlási lehetőség. A középiskolások számára azért lehet fontos, mert képet kaphatnak a különböző szakokról és párbeszéd is alakulhat ki a továbbtanulásról. A lakosság szempontjából pedig azért fontos, mert részben megismerhetik a hegyesi továbbtanuló fiatalokat, részben pedig ők is hasznos ismereteket szerezhetnek a különböző területeken. A lakosság körében kiemelt helyet foglal el a mezőgazdaság, így olyan előadásokat is próbálunk szervezni, ahol a helyi mezőgazdálkodók tudását frissíthetik új technológiák, új eljárások útján.
2009-ben 16 000, 2010-ben 20 000 facsemetét ültetett az önkormányzat a különböző dűlőutak mentén. A fákat azóta kiszántották, elszáradtak, kivágták, így az ősszel egy újabb munkaakciót szeretnénk szervezni, ami talán változtat azon, hogy ne Kishegyes rendelkezzen Vajdaság egyik legkopárabb külterületével. Bízok abban, hogy a különböző programjaink az anyagiak és a járványügyi helyzet tekintetében gond nélkül megvalósulnak és abban is, hogy az egyesülethez hasonlóan más is hasonlóan nagy tervekkel fut neki a 2022-es esztendőnek.