Vonatozás

Csípős északi szél fogadta a vonattal utazókat, akik sehol sem húzódhattak meg, mert a valamikori szép állomás termeiben most a szelek kergették egymást az ablakon, a betört üvegeken és a valamikori ajtón keresztül.
Lassan szálingóztak az utasok, mert igaz ami igaz, a vonatjegy sokkal olcsóbb, mint az autóbuszjegy. Ismerősök, ismeretlenek is elkezdenek egy csoportba tömörülni, közösen keresik a helyet, ahol nem vág annyira a szél. Közben beszélgetnek.
Kérdezte egy sísapka alá bújt ember, hogy késik-e a vonat.
– Hogy késik-e? Viccel? Mikor nem késik?! Örüljünk, ha egyáltalán megérkezik. A múlt héten is akartam utazni Belgrádba, mert szeretnék kimenni a lányomhoz Amerikába, hát nem lett az utazásomból semmi, mert nem jött a vonat. Egy fiatalember megkérdezte mobilon a szomszéd falu állomását,- ott van szolgáltatás, csak nálunk nincs- tette hozzá, és bejelentették, hogy ne is várjunk, mert nem jön a vonat.
–Mi sem jártunk a napokban jobban, – mondta egy magas férfi. Átmentünk Topolyára hajnal három órakor, hogy idejében érkezzünk gyorsvonattal Belgrádba. Jött a vonat egy órás késéssel, és olyan lassan döcögött, hogy több mint másfél óra alatt értünk Verbászig.
–A gyorsvonattal?
–Azzal bizony. Azután megtudtuk, ezen a szakaszon olyan rossz a vasútvonal, hogy csak lépésben mernek döcögni a vonatok. Verbász után már abálta a mozdonyvezető a mozdonyt, hogy szinte repültünk.
–Mit csinál a lánya Amerikában?- fordult a nagymamához egy alacsony, ősz hajú asszony.
– Férjhez ment. Van gyönyörű két unokám, azokra megyek vigyázni.
– Innen megy vigyázni az unokákat?
– Bizony ott is meg kell gondolni, hova teszik a pénzt, de nem is ez a legnagyobb baj, hanem annyira allergiás a kisgyerek szinte mindenre, nem merik beadni a napközibe, mert pillanatokon múlhat az élete.
– Szegényke. Mit eszik?
– Például tortilyára vízben főtt babot, vízben főtt rizst, körömnyi nagyságú halat rá, és kész az ebéd.
– De a nagymama, meg a szülők esznek rendes ebédet.
–Hát persze. Tortilya, vízben főtt bab, vízben főtt rizs, körömnyi halacska rá. Ez az ebéd.
A sísapkás ember az amerikai ebéd felsorolása előtt pár lépést tett a sínpár közelébe, és észak felé nézett, kabátját összébb húzta magán, majd csalódottan, kissé meggörnyedve visszalépegetett a társasághoz.
–Nem láttam semmit.
– De nem is hallott semmit – mondta nevetve egy fiatalasszony.
– Min derülnek ilyen jót?
– Azt mondta az előbb a nagymama, hogy milyen boldogan jön haza fél év múlva, mert szép lánykori alakot kapott, de hazafelé tartva a libapecsenyéről álmodik már a repülőben.
Mindenki kacajra fakadt, majd a kicsit távolabb álló fiatalember mindenki arcára fagyasztotta a mosolyt.
–Most tudtam meg, 90 percet késik a vonat.
–Na igen, lassan járj, tovább érsz, tartja a mondás, de én megfagyok mire elindulhatnék!- méltatlankodott az utolsónak érkezett utas.
A társalgás folyamata megszakadt, mindenki gondolataiba merülve tett pár lépést. Ki jobbra, ki balra baktatott, és motyogott magában valamit.