Figyelem!
A következő bejegyzés a Szó-Beszéd nyomtatott kiadásából származik, így annak tartalma esetlegesen elavultnak tekinthető. A Digitális Archiválási projektünk során végrehajtjuk a fellelhető összes Szó-Beszéd kiadás digitalizálását és közreadását további felhasználás céljából. A alábbi cikk nyomtatásban a Szó-Beszéd 1995. augusztusi számában jelent meg.
Itt, hol az őseim alusszák álmukat
S virul felettük ezer virág
Itt, itt akarok élni és halni!
Nem kell. dicsével a nagyvilág.
Itt akarom befutni sorsomat,
Mit kimértek részemre a csillagok,
Hiába hívnak rejtelmesebb tájak,
Visszaintenek lángjukkal a pipacsok.
Visszahívnak a tarkavirágú rétek,
Fürtös akácok, lágy-ölű mezők.
Illatos esték, simogató rónák,
Hol ölelni tudnak a temetők.
Ide köt az estéli harangszó,
Égkék szemével egy szőke leány,
A csöndes, kis falusi házak,
Muskátlis ablakával valahány.
Ide ültetnek a beszédes öregek,
A házak előtti szúvas, kis fapadok.
A lúdbörző, félelmes mesék
S a mélytitkú rózsaszín alkonyok.
Ide köt kék fátyolával a hajnal,
Láng kévéjével a deli dél,
A jegenye hegyén pihenőfelhő,
Villámával a vihar, havával, a tél.
Ide köt minden új és régi,
Öröm, bánat, élet és hálád,
Vijjoghat fölöttem a vészmadár
Gyáva bujdosót bennem nem talál.
