124
A képzelet is némán tátog, szeme helyén szemürege, sötétséget ha kilövell, abban rejlik könny áztatta sós pataknak csobogása, ifjú lelkek útra kelnek, fájó szívvel búcsút vesznek. Hiába kukorékol a kiskakas, üresen kong az utca,nincs zsivaj. Mit ér az otthon, ha nem marasztalhat, bámulni a semmit, amikor köröttünk a nincs arat.
