Állok a boltban a megrablott polcok előtt és azon töprengek, mennyire szeretem a csilis babot. Lévén, hogy már csak 3 doboznyi maradt belőle eldöntöm, hogy nagyon. Az ember amúgy sem szuvidált libamájjal meg borkocsonyával szórakozik koronavírus embargó idején.
Liszt, olaj és cukor már nem kapható a belvárosban, mert mindenki péknek képzeli magát, miközben még egy tisztességes száraztésztát sem gyúrt soha. Többre mennének két bödön disznózsírral, meg konzerv savanyú káposztával. Ha már világvégét kiáltunk, legalább legyünk praktikusak.
„A WC papír a kontroll szimbóluma.” – soha nem gondoltam volna, hogy ezt a mondatot így, leírva olvashatom bármely médiában. Ez olyan téma, amit unatkozó filozófusoknak kellene boncolgatniuk. Akármennyire is meglepő a magyarázat érthető: a háromrétegű puha fehérség az abszolút győzelem jelképe, a hús fel nem tartóztatható, biológiájának pironkodást kiváltó szüksége felett. Mert a szar a tökéletesség után ácsingózó majomszabásúak kriptonitja, és ha eléri a ventilátort, akkor megbomlik a társadalom rendje.
Erről mindig eszembe jut egyik barátom nagyapja, akiknél falun csak külső reterát volt, valahol az udvar végében, amelyen rendszerint mindenféle baromfi lézengett. Újságot nem járattak, angol WC híján papír sem nagyon volt még, maradt hát a kukoricacsutka, a góréból. Nem egy „mennyei érintés” lehetett, gondolhatod. Hát az öreg is unta már, úgyhogy egyik alkalommal, az árnyékszék felé igyekezve felnyalábolt pár kiskacsát az udvarról, a tojó legnagyobb megrökönyödésére.
Másnap reggel valószerűtlen, már-már kafkai látomásban találta magát a ház asszonya, miközben állt az udvar közepén és körülötte szaros kiskacsák hápogtak panaszosan…
Nézd, az egyik csávó épp most rakta tele elejétől végéig a szalagot a kasszánál. Silabizálom mit vesz, pedig tudom, hogy nem illik. De kíváncsi vagyok, hogy ő, hogy próbálja túlélni ezt az egészet. Maga az egyén egy magas, kissé köpcös, harminc közepi csóka. A feje tetejére feltolva egy neon-zöld keretű, műanyag napszemüvege. Ezek pár éve jöttek divatba, a nagy 80-as évek nosztalgiahulláma idején. Talán Ferris Buellernek volt ilyenje a Meglógtam a Ferrarival című filmben. Szóval trendi-szerű jelenség, okos tekintettel. Esetleg diplomás értelmiségi lehet, aki egy multinál unja el az életét végtelenek tűnő meetingeken. Sötét színű, nagy hátizsák lóg a bal vállán; a házassága, meg a gyerekek előtt ezzel járt a Szigetfesztiválra nyaranta. Már ránézésre sem fér majd bele minden.
A termékek között keresem az ős férfi ösztön nyomait, mint amilyen szigetelő szalag, konyhakés és a seprűnyél, hogy adandó alkalommal McGuyvert megszégyenítő furfangossággal eszkábálhasson belőle dárdát. De nem, csak WC papír, gyümölcskonzerv, két kiló banán meg némi csipsz, csokoládé. Egy normál bevásárlás XXL-es kivitelben. Nehéz eldönteni, hogy kempingelni vagy túlélni akar-e.
A kasszás lány tekintete üres, miközben áthúzza a termékeket a leolvasó felett, azok pedig csipogva tűnnek el a Szigetfesztiválos táska garatjában. Bankkártya, pin kód. Kupon, szuper shop kártya? Viszlát.
