Főoldal TollforgatókKommentár Budapesti napló: Önizolációban, egy világvárosban

Budapesti napló: Önizolációban, egy világvárosban

írta: Szabó Árpád
0 hozzászólás 100 megtekintés

A március 9-ei héten, miközben épp a tavaszt vártam, megérkezett Magyarországra is a vírus, amelyről, most két héttel később, már tudjuk: megváltoztatja egész eddigi életünket. A sajtóból egyre riasztóbb képet vetített a hétköznapok vásznára a várható járvány. Már akkor elképedve szédelegtem a közeli Aldiban: az első magyarországi fertőzések hatására a polcok pillanatok alatt ürültek ki. Az emberek nagy bevásárlókocsikba hajigáltak mindenfélét: lisztet, rizst, WC-papírt, konzerveket, mirelit termékeket, a húspultok üresen tátongtak.

Az egyetemes tudatalattinkba bekúszott a pánik. A pánikban lévőket pedig csak hergeli, mikor a kormány azzal nyugtatgat mindenkit, hogy ne halmozzanak, van elég mindenből. Azt hiszem túl sok világvége filmet láttunk és a politikusokat alapvetően hazug lényeknek tartjuk. Teszem hozzá nem alaptalanul.

A szuvenírshopok teljesen lehúzták a rolót (2020-03-16)

Bennem is bekapcsolt valami irracionális félelem és menekülési vágy, hisz egy milliós világvárosban élek, annak is a közepén. Budapest egyik húzóágazata a turizmusa és az azzal járó turisták hada, akik között jó eséllyel lehettek fertőzöttek is. A legcsábítóbb gondolat végig, a rohamtempóban történő vidékre menekülés volt. A városokban bármely válság esetén, leállhatnak a közművek és beszállítói láncok.  Tulajdonképpen csapdává vállnak. Forró volt a talaj a lábam alatt, főleg mikor (rém)híre ment, hogy opcionálisan a fővárost lezárhatják. Nem akartam egy kevésbé jól szituált Éhezők viadalában találni magam.

Ritka látvány: alig van hajó a Dunán (2020-03-14)

Az utolsó pillanatban, mikor még mehettem volna, maradtam. Úgy tűnt az otthoni munkavégzéshez minden feltétel adottá válik a cégben, ahol dolgozom. A héten pedig, a kezdeti elakadások és kihívások egész sora mellett, aki tehette, teljesen áttért a home office-ra. Valahol megmosolyogni való, hogy ezelőtt mennyit kellett érte könyörögni a munkaadóknak, most meg ez az egyetlen lehetőségük. Ahogy nekünk is. És a gyomrom szorul össze mikor arra gondolok, hogy azon szerencsések közé tartozom, akik szobájuk biztonságából is dolgozhatnak. Rengeteg más ágazatban behúzták a kéziféket, sőt, el is bocsátottak sokakat.

A turistamágnes Váci utcára alig lehet ráismerni (2020-03-16)

A bizonytalanság a legnyomasztóbb. Átéltem már többször; akkor szerencsém volt. Gyerek fejjel néztem végig, ahogy darabjaira szakad otthonom a dél-szláv háború vihariban, ahogy egyre kevesebb az áru a boltokban, amint a felnőttek aggódva hallgatják a rádiót vagy nézik a híradót. Aztán kamasz fejjel, a diófánk koronájából lestem a NATO vadászrepülőit, megrakva bombákkal, miközben elhúznak felettünk, hogy terhüket tévészékházakra és hidakra dobják. Akkor, néha én is hallgattam a rádiót, akkumulátorról, félig nyitott ablakoknál, hogy ne törje be egy esetleg robbanás légnyomása.

Az éttermek panganak (2020-03-16)

Most állandóan híreket olvasok, tudósításokat nézek. Azt hiszem valahol ez is jelzi: most már igazán felnőttem, jogom van nekem is rettegni a járványtól, amely az egész világot térde kényszeríti. Ugyanakkor el kell ismernem, napról napra kevésbé szorongok. Hisz túléltem már annyi mindent, ez a mostani is csak egy változás. Bár az is igaz, hogy még nem látható tisztán az igazi hordereje. Még csak pár napja vagyunk elszigetelve egymástól, de még hónapokig eltarthat.

Elérkezett a gigászi, kollektív befele figyelés korszaka.

0 hozzászólás
1

Még ez is érdekelheti

Mondja el véleményét